szerkeszt  

 

Balatoni Múzeum

Múzeumunk a Balaton és élővilága kialakulását, fejlődését, valamint az itt élő emberek szokásait, kultúráját, tárgyi emlékeit mutatja be új állandó kiállításában. Emellett évről évre változatos időszaki tárlatokat tekinthetnek meg a látogatók.

Aranyhíd című új állandó kiállításunk tizenegy termen keresztül kíséri végig a tó és környékének történetét: kialakulását, geológiáját; a Balaton és ember kapcsolatát a tó környékének benépesedése és a vízszabályozás tükrében; a tó élővilágát; a Balaton környékének őskori, római kori, és középkori várait, erődjeit, valamint a balatoni halászatot. Jelenleg az első 7 terem látogatható a nagyközönség számára, a többi terem a jövő év során kerül átadásra. A kiállításon belül található "virtuális tudáspont" számítógépek segítségével segít elmélyíteni a látogatók ismereteit a tó történetéről. További állandó kiállításaink: Halápy János festőművész emlékszobája; balatoni halak akváriuma. Emellett változatos időszaki kiállítások láthatók múzeumunkban, melyek felölelik a képző- és iparművészetet, történelmet és helytörténetet, régészetet és a néprajzot.

Teljes árú: 700 Ft; Kedvezményes: 350 Ft; Csoportos: 500 Ft; Családi: 1600 Ft

További információk

Nyitvatartás:05.01-10.31: K-V: 10-17; 11.01-04.30: K-Szo: 10-1

Vendégkönyv

Ha van véleménye, írjon a vendégkönyvbe: E-mail cím: Jelszó: Regisztráció    

« vissza a listához

ugrás a(z): .környéke.hu
hirdetés
Nézzen körül máshol is
szállás ajánló

Lorelei Panzió

Gyenesdiás

Takács Panzió

Gyenesdiás

Vadóctanya - Gyenesdiás

Gyenesdiás

A környéke.hu egy országos lefedettséggel rendelkező információs rendszer, melynek segítségével megtervezhető egy színvonalas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége.

A rendszer tartalmát teljes mértékben a rendszer használói alakítják (természetesen némi moderálással). A mindenki által szerkesztett tartalomból útitervek készíthetők, illetve mások által készített útitervek kereshetők, kinyomtathatók.

bővebben »»»

ugrás a(z): .környéke.hu